Az Európában az 1600-as években számos különféle változás jelent meg a zene céljainak, írásának és előadásának gondolkodásmódjában. Ezek a változások részben forradalmi voltak, amelyeket a firenzei Camerata néven ismert értelmiségi csoport kezdeményezett, részben pedig evolúciós jellegűek voltak, mivel az új barokk stílus előfutárai már a reneszánszban megtalálhatók, és a változások pusztán a fennmaradt formákra és gyakorlatokra épültek. Ezek a változások Észak-Olaszország kulturális központjaiból indultak, majd elterjedtek Rómába, Franciaországba, Németországba és Spanyolországba, és végül eljutottak Angliába.
A reneszánsz és a barokk hangszeres zene közötti kulcsfontosságú különbség a hangszerezésben rejlik; azaz a hangszerek alkalmazásának vagy használatának módjai egy adott műben. A idiomatikus írás fogalma szorosan kapcsolódik a hangszerek képességeihez és ehhez mérten a zeneszerzők komponálják műveiket illetve pontos irányt adnak a kivitelezéshez.
Az idiomatikus írás jelent volt már a reneszánsz folyamán improvizált dallamokban és díszítésekben, később ezeket a korai barokkban már lejegyezték mint a dallam része, ezzel hangúlyozván a szólista fontosságát és virtuozitását. Más zenei formák mint például a prelűd vagy a tokkáta is ilyen improvizációkra alapult. A 16. század elején ezek a műfajok igazán idiomatikusak hangszeresek voltak, amit még nem tudtak akkor az énekhangra adaptálni. Claudio Monterverdi munkássága idején kezdtek meghonosodni írásosan a komolyzenei művekben a akkori hangszereléseknek köszönhetően.
A reneszánsz és a barokk zene között a harmadik legnagyobb különbség abban rejlik, hogy mely hangszereket kedvelték és használták az előadás során. Ez közvetlenül kapcsolódik a zenei esztétika nagyobb mértékű eltolódásához, ami ismét elsősorban a firenzei Kamerátától származik. Ez együtt jár a polifóniáról a monódiára való áttéréssel, mert egy szólóhangszer vagy hangszerpár ideális esetben nemcsak az egyetlen dallamos eszköz, hanem képes a közönségre a lehető legnagyobb benyomást kelteni.
A reneszánsz és a barokk stílusok közötti váltás megfigyelhető a hangszerelés vagy a hangszeres csoportok területén is. A 16. század hangszereit vegyes hangszer vagy hangszer és hang együttesekben csoportosították. Amíg a barokkban nem honosodtak meg a reneszánsz hangszerek, technikai és más problémákból kifolyólag, újabb és fejletteb hangszerek kerültek a fénypontba.
A textúra
A reneszánsz és a barokk írás között létezik egy másik kritikus különbség a textúrája: az eltolódás a kontrapuntalis polifóniáról, amelyben minden hang elméletileg egyenlő, addig középpntba kerül a monódia és létrejön basso continuo. Ebben az új írási stílusban a szóló melódia és a basszus kíséret volt az elsőrendű, a belső hangok pedig harmóniát töltöttek be így kísérő szerepet kaptak.
Új zenei formák
Johann Sebastian Bach: 169 Cantata
Georg Friedrich Händel – Messiás/ Mesija
Oratórium – egyházi forma, mely a bibliából vett szövegekre épül. Énekkar szólisták és zenekar adja elő. Nagyban hasonlít az operához, de nem színapon játszódik és az énekesek sem viselnek kosztümöket.
Henry Purcell: Dido és/i Aeneas
Opera – világi forma, mely a görög drámákból merít ihletet, Szereplőit énekeseket testesítik meg, hozzájuk énekkar és zenekar társul. A barokk közönség szórakoztató zenei formájává válik.
Szvitt – kisebb zenekarra íródott táncjellegú többtételes kompozíció
Johann Sebastian Bach – d-moll tokkáta és fúga / d-mol tokata i fuga
Tokkáta és fúga – hangszeres zenei forma, leginkább orgonára és más billentyűs hangszerre íródott. Virtuóz darab mely erősen polifón jellegű. Csúcspontját Bach művészetében érte el.
Music and Art history 